Csíki Hoki Wiki

egy közösségi tudástár a csíki hoki múltjáról

1999-2000

1999-2000 5Újra bajnok a Sport Club – a hetedik bajnoki cím

Adorján József, Antal Tibor, Balla Attila, Csibi József, Csiszér Előd, Dobos Tamás, Geréb István, Gergely Attila, Hozó Levente, Kencse Albert, Keresztes Levente, Kolozsi Lóránt, Kósa Endre, Kósa Szilárd, Kovács László, Láday András, Mezey Zsolt, Molnár Attila, Nagy Attila, Nagy Attila Ferenc, Nagy István, ifj. Nagy Zoltán, Péter Szabolcs, Petres József, Rajz Attila, Salamon Jenő, Sándor Szilárd, Simon Rudolf, Szőcs Előd, Szőcs Szabolcs, Tankó Attila. Edzők Antal István, Gál Sándor.

Ebben a szezonban, a Rapid megújulása mellett a botrányok voltak a főszerepben. A bukaresti és a galati jégpályák a szezon kezdetéig nem tudtak beindulni (az egyetlen romániai cég, amely a hűtőcsöveket gyártotta, nem tudta időben eljuttatni őket), ami megmagyarázza a fővárosban játszott meccsek hiányát. Steaua a döntőbe jutott, de ehhez kemény meccseket játszott a Rapid és a Progym ellen, miközben a Steaua végig élvezte a játékvezetői kar hathatós “támogatását”.

1. Sport Club Csíkszereda 24 20 1 3 189 50 41
2. CSA Steaua Bukarest 24 17 2 5 128 65 36
3. Rapid Bukarest 24 16 2 6 130 78 34
4. Progym Gyergyószentmiklós 24 14 2 8 133 77 30
5. CSM Dunărea Galac 24 7 1 16 65 126 15
6. Sportul Studențesc Bucharest 24 6 0 18 87 147 12
7. IMASA Sepsiszentgyörgy 24 0 0 24 46 235 0

Rájátszás
3. hely

2000 május 17, 20, 21 és 26:
Rapid Bukarest – Gyergyószentmiklós 11-8 (7-3,3-2,1-3)
Gyergyószentmiklós – Rapid Bukarest 6-2 (0-2,3-0,3-0)
Gyergyószentmiklós – Rapid Bukarest 2-4 (0-1,1-3,1-0)
Rapid Bukarest – Gyergyószentmiklós 7-4 (1-0,3-1,3-3)

Döntő

2000 május 17, 20 és 21 :
Sport Club Csíkszereda – Steaua Bukarest 5-4 (3-2,0-2,2-0)
Steaua Bukarest – Sport Club Csíkszereda 0-8 (0-3,0-1,0-4)
Steaua Bukarest – Sport Club Csíkszereda 3-7 (1-1,1-3,1-3)

A statisztikák nem mutatják meg ennek a döntőnek az igazi arcát, verekedés volt, jégen és jégen kívül egyaránt, Coco Cazacu, a Steaua fenegyereke még Kurkó Jánost, a klubelnököt is üldözőbe vette a lelátókon, kétszer is az öltözőbe kellett elbarikádozzák magukat a csíkiak a feldühödött, futballhuligánokkal megerősített Steaua szurkolók elől. Mindez nem akadályozta meg Salamon Jenőt (Bubu) abban, hogy péppé verjen pár Steauást. És mindezt élőben  közvetítette a nemzeti tévé.

Sajnos a bunyóról készült videofelvétel mind a mai napig a csíki hoki máig legnézettebb eseménye.

Akkor azt reméltük, ennél mélyebbre a román hoki nem süllyedhet. De volt még lejjebb… és ehhez még a Steaua se kellett.

A bajnokság részletes krónikája:

04/12/1999 Sport Club Csíkszereda – Rapid Bukarest 7-2 (0-0,2-1,5-1)
04/12/1999 Progym Gyergyószentmiklós – HC Sepsiszentgyörgy 8-2 (2-1,2-1,4-0)
05/12/1999 Sport Club Csíkszereda – Rapid Bukarest 5-4 (2-1,3-1,0-2)
05/12/1999 Progym Gyergyószentmiklós – HC Sepsiszentgyörgy 14-1 (6-0,3-0,5-1)
11/12/1999 HC Sepsiszentgyörgy – Sport Club Csíkszereda 1-12 (0-5,0-4,1-3) [Csíkszeredában]
11/12/1999 Progym Gyergyószentmiklós – Dunarea Galati 10-1 (4-0,3-0,3-1)
12/12/1999 HC Sepsiszentgyörgy – Sport Club Csíkszereda 0-19 (0-7,0-7,0-5) [Csíkszeredában]
12/12/1999 Progym Gyergyószentmiklós – Dunarea Galati 11-2 (1-0,4-1,6-1)
18/12/1999 Dunarea Galati – Sport Club Csíkszereda 1-8 (1-2,0-3,0-3) [Csíkszeredában]
19/12/1999 Dunarea Galati – Sport Club Csíkszereda 3-8 (0-2,1-2,2-4) [Csíkszeredában]
22/12/1999 HC Sepsiszentgyörgy – Steaua Bukarest 3-7 (1-2,1-2,1-3)
23/12/1999 HC Sepsiszentgyörgy – Steaua Bukarest 1-9 (0-4,0-1,1-4)
08/01/2000 Sport Club Csíkszereda – HC Sepsiszentgyörgy 16-1 (9-0,2-1,5-0)
09/01/2000 Sport Club Csíkszereda – HC Sepsiszentgyörgy 16-2 (4-1,8-0,4-1)
12/01/2000 Sport Club Csíkszereda – Progym Gyergyószentmiklós 5-1 (1-0,1-0,3-1)
13/01/2000 Sport Club Csíkszereda – Progym Gyergyószentmiklós 11-2 (6-1,3-0,2-1)
15/01/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Rapid Bukarest 1-6 (0-2,0-1,1-3)
16/01/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Rapid Bukarest 0-6 (0-3,0-2,0-1)
22/01/2000 Sport Club Csíkszereda – Dunărea Galati 7-1 (2-1,4-0,1-0)
23/01/2000 Sport Club Csíkszereda – Dunărea Galati 8-2 (2-0,0-1,6-1)
29/01/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Progym Gyergyószentmiklós 1-11 (1-2,0-6,0-3) Gyergyószentmiklóson
30/01/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Progym Gyergyószentmiklós 0-5 (zöld asztalnál)
Egy elszakadt háló miatt 1-4-es állásnál a mérkőzés félbeszakadt. A mérkőzést Gyergyószentmiklóson játszották.

02/02/2000 Steaua Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 10-3 (5-0,2-2,3-1)
03/02/2000 Steaua Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 10-1 (2-0,5-1,3-0)
05/02/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Sportul Studentesc 2-7 (0-4,0-2,2-1) (Csíkszeredában)
05/02/2000 Rapid Bukarest – Dunarea Galati 5-0 (zöld asztalnál)
A 14. percben, 1-1-es állásnál zavargás tört ki a lelátókon, a galaci csapat, biztonsági okokból levonult a jégről.

06/02/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Sportul Studențesc 2-6 (0-1,1-4,1-1) [Csíkszeredában]
06/02/2000 Rapid Bukarest – Dunărea Galati 7-3 (0-1,2-1,5-1)
12/02/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Dunarea Galati 6-4
12/02/2000 Steaua Bukarest – Rapid Bukarest 7-4 (3-1,4-1,0-2)
13/02/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Dunarea Galati 3-2
13/02/2000 Steaua Bukarest – Rapid Bukarest 5-1 (1-0,2-0,2-1)
19/02/2000 Dunărea Galati – Progym Gyergyószentmiklós 4-3 (1-1,1-1,2-1)
19/02/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Sport Club Csíkszereda 3-6 (2-4,0-1,1-1)
20/02/2000 Dunărea Galati – Progym Gyergyószentmiklós 1-3 (0-1,0-1,1-1)
20/02/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Sport Club Csíkszereda 1-5 (0-1,0-2,1-2)
26/02/2000 Steaua Bukarest – Sport Club Csíkszereda 3-8 (1-2,0-2,2-3)
26/02/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Sportul Studențesc Bukarest 7-4 (2-0,1-2,4-2)
26/02/2000 Dunărea Galati – HC Sepsiszentgyörgy 7-0 (2-0,2-0,3-0)
27/02/2000 Steaua Bukarest – Sport Club Csíkszereda 4-3 (1-2,2-0,1-1)
27/02/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Sportul Studențesc Bukarest 9-1 (2-0,2-0,5-1)
27/02/2000 Dunărea Galati – HC Sepsiszentgyörgy 4-3 (1-0,1-0,2-3)
04/03/2000 Dunărea Galati – Steaua Bukarest 3-3 (2-1,1-0,0-2)
04/03/2000 Rapid Bukarest – Sport Club Csíkszereda 2-2 (0-1,0-0,2-1)
05/03/2000 Dunărea Galati – Steaua Bukarest 1-9 (0-1,1-2,0-6)
05/03/2000 Rapid Bukarest – Sport Club Csíkszereda 2-1 (0-0,0-0,2-1)
11/03/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Rapid Bukarest 2-7 (0-2,1-2,1-3)
11/03/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Steaua Bukarest 1-5 (0-1,0-3,1-1)
12/03/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Rapid Bukarest 2-7 (0-1,1-2,1-4)
12/03/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Steaua Bukarest 5-5 (2-3,1-0,2-2)
01/04/2000 Dunărea Galati – Sportul Studențesc Bukarest 1-0
01/04/2000 Rapid Bukarest – Steaua Bukarest 0-5 (zöld asztalnál)
1999-2000 6Alig 3 perc játék után a Rapid játékosai már 38 perc büntetést kaptak, ezért tiltakozásként levonultak a jégről.

02/04/2000 Rapid Bukarest – Steaua Bukarest 4-3 (1-0,3-1,0-2)
02/04/2000 Dunărea Galati – Sportul Studențesc Bukarest 3-2
08/04/2000 Rapid Bukarest – Sportul Studențesc Bukarest 7-5 (1-2,4-1,2-2)
09/04/2000 Rapid Bukarest – Sportul Studențesc Bukarest 5-4 (0-1,5-2,0-1)
13/04/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Rapid Bukarest 4-7 (4-4,0-3,0-0)
14/04/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Rapid Bukarest 2-2 (2-1,0-1,0-0)
15/04/2000 Steaua Bukarest – Dunărea Galati 4-0
15/04/2000 Sportul Studențesc Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 8-2
16/04/2000 Steaua Bukarest – Dunărea Galati 5-0
16/04/2000 Sportul Studențesc Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 11-8
20/04/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Sport Club Csíkszereda 3-5 (0-2,1-0,2-3)
20/04/2000 Steaua Bukarest – Sportul Studențesc Bukarest 4-3
21/04/2000 Progym Gyergyószentmiklós – Sport Club Csíkszereda 2-3 (0-1,2-2,0-0)
21/04/2000 Steaua Bukarest – Sportul Studențesc Bukarest 8-3
27/04/2000 Steaua Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 3-5 (1-1,2-2,0-2)
27/04/2000 Dunărea Galati – Rapid Bukarest 3-7 (1-1,2-1,0-5)
27/04/2000 Sport Club Csíkszereda – Sportul Studentesc Bukarest 14-1 (3-0,5-0,6-1)
28/04/2000 Steaua Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 0-4 (0-1,0-1,0-2)
28/04/2000 Dunărea Galati – Rapid Bukarest 4-9
28/04/2000 Sport Club Csíkszereda – Sportul Studențesc Bukarest 12-5 (3-1,3-3,6-1)
05/05/2000 Sport Club Csíkszereda – Steaua Bukarest 3-4 (0-2,1-1,2-1)
06/05/2000 Sport Club Csíkszereda – Steaua Bukarest 5-0 (Zöld asztalnál)
Alig 11 perc elteltével, 3-0-as állásnál a Steaua levonult a jégről.

06/05/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 2-6 (0-4,2-0,0-2)
06/05/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Dunărea Galac 2-7 (0-2,2-3,0-2) [Csíkszeredában]
07/05/2000 Sportul Studentesc Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 4-11 (0-6,3-3,1-2)
07/05/2000 HC Sepsiszentgyörgy – Dunărea Galac 3-8 (1-1,1-5,1-2) [Csíkszeredában]
11/05/2000 Rapid Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 1-3 (0-1,1-2,0-0)
11/05/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Steaua Bukarest 1-6 (1-2,0-1,0-3)
12/05/2000 Rapid Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 7-3
12/05/2000 Sportul Studențesc Bukarest – Steaua Bukarest 3-9
14/05/2000 Rapid Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 13-3 (3-2,6-0,4-1)
15/05/2000 Rapid Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 15-4 (3-1,6-0,6-3)

Románia Kupa

1999 október 3

Sportul Studențesc Torpi – Dunărea Galac 2-6 (0-0,1-3,1-3)
Progym Gyergyószentmiklós – HC Sepsiszentgyörgy 12-1 (1-1,4-0,7-0)
Sport Club Csíkszereda – Rapid Bukarest 13-1 (4-0,5-0,4-1)

1999 október 4

Dunărea Galac – Progym Gyergyószentmiklós  2-4 (0-2,1-2,1-0)
HC Sepsiszentgyörgy – Sport Club Csíkszereda 0-8 (0-4,0-1,0-3)
Rapid Bukarest – Steaua Bukarest 1-6 (0-3,1-2,0-1)

1999 október 5

Sport Club Csíkszereda – Dunărea Galac 11-1 (3-0,3-0,5-1)
Steaua Bukarest – HC Sepsiszentgyörgy 14-0 (5-0,4-0,5-0)
Sportul Studențesc Torpi – Rapid Bukarest 2-5 (0-0,1-3,1-2)

1999 október 6

Dunărea Galati – Steaua Bukarest 3-12 (1-2,0-6,2-4)
HC Sepsiszentgyörgy – Sportul Studențesc Torpi 1-7 (0-2,0-3,1-2)
Rapid Bukarest – Progym Gyergyószentmiklós 2-2 (1-0,0-1,1-1)

1999 október 8

Steaua Bukarest – Sportul Studențesc Torpi 15-3 (5-0,5-2,5-1)
Sport Club Csíkszereda – Progym Gyergyószentmiklós 8-3 (4-0,2-2,2-1)
HC Sepsiszentgyörgy – Rapid Bukarest 2-11 (0-3,2-5,0-3)

1999 október 9

Dunărea Galac – HC Sepsiszentgyörgy 6-2 (2-0,3-1,1-1)
Progym Gyergyószentmiklós – Sportul Studențesc Torpi 7-4 (2-2,3-0,3-2)
Sport Club Csíkszereda – Steaua Bukarest 2-4 (0-2,2-1,0-1)

1999 október 10

Rapid Bukarest – Dunărea Galati 6-3 (2-1,2-0,2-2)
Sport Club Csíkszereda – Sportul Studențesc Torpi 8-2 (1-0,2-1,5-1)
Progym Gyergyószentmiklós – Steaua Bukarest 2-7 (0-0,1-2,1-5)

Végeredmény

1 Steaua Bukarest 12 6 0 0 58-11 +47
2 Sport Club Csíkszereda 10 5 0 1 50-11 +39
3 Progym Gyergyószentmiklós 7 3 1 2 30-24 +6
4 Rapid Bukarest 7 3 1 2 26-28 -2
5 Dunărea Galac 4 2 0 4 21-37 -16
6 Sportul Studențesc 2 1 0 5 20-42 -22
7 HC Sepsiszentgyörgy 0 0 0 6 6-58 -52

Gyilkostó-Kunpetrol Kupa(1999 november 12 – 14 Gyergyószentmiklós)

Sport Club Csíkszereda – Sportul Studențesc 14-3 (5-0,5-0,4-3)
Progym Gyergyószentmiklós – HC Sepsiszentgyörgy 13-0 (2-0,5-0,6-0)
Sport Club Csíkszereda – Sportul Studențesc 12-2 (5-1,2-1,5-0)
Progym Gyergyószentmiklós – HC Sepsiszentgyörgy 8-3 (1-1,4-1,3-1)
HC Sepsiszentgyörgy – Sportul Studențesc 5-6 (2-4,3-1,0-1)
Progym Gyergyószentmiklós – Sport Club Csíkszereda 2-2 (1-1,1-0,0-1)

Végeredmény:

  1.  Sport Club Csíkszereda 5 (+21) pont (gólarány)
  2.  Progym Gyergyószentmiklós 5 (+18) pont (gólarány)
  3.  Sportul Studențesc 2 pont
  4.  HC Sepsiszentgyörgy 0 pont

Ötven éves a gyergyói hoki emléktorna(1999 december 27-29 Gyergyószentmiklós)

Sport Club Csíkszereda (RO) – Ferencváros TC Budapest (HU) 5-0 (a Fradi lekéste az indulást)
Progym Gyergyószentmiklós (RO) – Steaua Bukarest (RO) 7-2 (2-0,1-0,4-1)
Steaua Bukarest – Ferencváros TC Budapest 1-4 (0-1,1-2,0-1)
Progym Gyergyószentmiklós – Sport Club Csíkszereda 2-3 (0-2,1-0,1-1)
Sport Club Csíkszereda – Steaua Bukarest 6-0 (3-0,2-0,1-0)
Progym Gyergyószentmiklós – Ferencváros TC Budapest 4-10 (1-4,1-3,2-3)

Végeredmény:

  1. Sport Club Csíkszereda (RO) 6
  2. Ferencvaros TC Budapest (HU) 4
  3. Progym Gyergyószentmiklós (RO) 2
  4. Steaua Bucarest (RO) 0