Skip to content

Czáka Zoltán

Czáka Zoltán 1
A múlt század romániai jégkorongsportjának három nagy székelyföldi egyénisége. Balról jobbra: Szabó Gyula, Varga Dezső és Czáka Zoltán
Fotó: Dobos László gyűjteménye

A közkedvelt, Duda becenéven ismert sportember 1932. december 2-án született Csíkszeredában. Kiváló sporttehetség volt, több sportágat is űzött, kézilabdázott, kosárlabdázott, atletizált, birkózott, bokszolt, egy idényben pedig még a Steaua leigazolt labdarúgója is volt, nagy sikereit mégis a jégkorong hozta meg.

Alig 17 évesen tagja volt az első csíkszeredai bajnokcsapatnak, az 1948-49-ben aranyérmet szerzett IPEIL-nek, majd az 1950-ben kupát elhódító együttesnek. Az érettségi után Kolozsvárra felvételizett, be is jutott a Bolyai Egyetem matematika-fizika szakára, ahol azonban csak egy hónapig diákoskodott, mert átment az akkor alakuló bukaresti katonacsapathoz, a Hadsereg Központi Házához (CCA), a mostani Steaua elődjéhez, melynek színeiben számos bajnoki címet nyert.

Czáka Zoltán 2
Czáka Zoltán az 1963-as felkészülési tornán a román válogatott mezében , NSzK – Románia 12:2 (9-1, 1-0, 2-1). – 1963 november 23

Együtt kerültünk be a válogatottba, és végig jó barátok maradtunk

– emlékezik vissza Takács István, a csapattárs, akivel 1949-ben bajnoki címet nyertek Csíkszeredának. Czáka felnőtt válogatottságának első fontos állomása az 1951-ben Brassó-Pojánán megrendezett Főiskolás Világbajnokság volt, majd évtizedeken keresztül meghatározó játékosa volt a romániai válogatottnak, mellyel két olimpiára jutott ki, 1964-ben Innsbruckban, 1968-ban Grenoble-ben vett részt ötkarikás játékokon, mérlege két gól és két büntetőperc. 1956-ban tagja az Universiade 4. helyezett csapatának. Összesen 158-szer szerepelt a román válogatottban. Hat világbajnoki részvételén összesen 37 mérkőzést játszott, négy gólt szerzett és csak két büntetőpercet gyűjtött be, mindvégig a válogatott csapatkapitányaként. 1961-68 között a Steaua csapatának tagja. 1968-ban, az Grenoble-i Téli Olimpia után vonult vissza a válogatottból. Közben elvégezte a testnevelési főiskolát, edző lett, a Steaua és a válogatott is – többek között – neki köszönheti, hogy nemzetközileg jó eredményeket ért el az 1970-es és 1980-as években. Összesen tíz bajnoki címéből sajnos csak kettőt szerzett csíkszeredai csapat színeiben, a többieket a Steauának szerezte. Aktív játékosi pályafutása végeztével a Steaua (1968-1980) és a válogatott (1970-1971) edzői kispadján is jelentőset alkotott.

Gazdag sportolói pályafutását sportmesteri, majd érdemes sportmesteri (1972) címmel jutalmazták, később érdemes edzői (1977) címmel tüntették ki. Csíkszereda csapatát kétszer készítette fel, az 1980-as évek közepén, illetve az 1990-es évek végén, de – sajnos – mindkét alkalommal csak rövid ideig lehetett a Csíkszeredai Sport Club kispadján.

2013. november 12-én hunyt el Tusnádfürdőn.

Legfontosabb statisztikai mutatói válogatott mezben:

meccsgólgólpasszpontbp
1959Criterium Europeen Plzen22020′
1961VB C csoport – Lausanne10000′
1963VB B csoport – Stockholm61012′
1964Olimpia – Innsbruck71012′
1965VB B csoport előselejtezők20000′
1966VB B csoport – Zágráb71010′
1967VB B csoport – Bécs70000′
1968Olimpia – Grenoble51010′

Összesítve világversenyeken elért eredmények

meccsgólgólpasszpont bp
Olimpia/ A csoport122022′
B és C csoport254042′