Csíki Hoki Wiki

egy közösségi tudástár a csíki hoki múltjáról

Román bajnokok

Az egyszerűség és követhetőség kedvéért pár csapatnevet összevontunk, úgy például a CCA címei a Steaua neve alatt futnak. Continue reading “Román bajnokok”

Lyceum

Lyceum - az első nemzedék
Az első generáció: felső sor Györgypál Tamás, Csiszer Dénes, Gabrielli Sándor, Tőke Tibor, Péter Tibor (Lugyu), German Teodor (Öcsi), Incze Pál, Deáki Ottó, Dóczi János, Bartalis Lajos, Sándor Ferenc (Kolbász), Nagy Zoltán, alsó sor: Gál Sándor, Erőss Vilmos, Gergely Zoltán ,Mezei Imre osztályfőnök, Máthé István, Albert Gábor (Paduc), Szabó István. A képről hiányzik Antal Előd, aki ekkor már a nagy csapatnál játszott.

A Csíkszeredai ISK 1969-ben alakult meg, az intézmény első tanár-edzői Antal Zsombor és Mezei Imre voltak. A csíkszeredai jégkorongsport történetének fontos állomása volt 1970, amikor az ISK megalapításának logikus folytatásaként csíkszeredai gimnáziumban megalakult az első középiskolás hokiosztály.

A román jégkorong bajnokságban Lyceum néven részt vevő diákok a H jelű hokiosztályban jártak, ennek Mezey Imre volt az osztályfőnöke, 1974-ben érettségiztek 27-en.

A diákokból álló Lyceum feljutott az akkori A-osztályba, és számos felejthetetlen mérkőzést vívott, sok csíki hokidrukkernek kedvenc csapata volt, de 1980-ban bukaresti parancsra megszüntették ezt az együttest. Az első, 1974-ben végzett hokiosztályosok közül négyen vitték a legtöbbre, négyen vehettek részt román színekben ötkarikás játékokon és világbajnokságokon: Antal Előd, Gál Sándor, Nagy Zoltán és Sólyom László.

Az első “csapatnévsor”: Nagy Zoltán, Albert Gábor, Gál Sándor, Salló Gyula, Sándor Ferenc, Dénes Csaba, Dóczy János, Antal Előd, Tőke Tibor, Olti Antal, [[Bartalis Lajos]], Szőcs Ervin, Szabó István, Barabás Alpár, Kalamár György, Máthé István, Csiszer Dénes, Ruzsa István, Péter László, Zsók Attila, Péter Tibor, Antal Levente, Incze Pál, Györgypál Tamás, Sólyom László és Gergely Zoltán.

A Lyceumnak – többek között – edzői voltak még: Boda Jenő, Janovits Endre. A román felnőtt válogatottba bekerült lyceumos játékosok: Antal Előd, Gál Sándor, Nagy Zoltán, Sólyom László, Bartalis Lajos, Prakab Gábor, Fekete Albert, Nagy Béla, Barta Csaba, Geréb István.

Lyceum 1973
Lyceum 1974
Lyceum 1975
Lyceum 1976 Continue reading “Lyceum”

Román válogatott

A csíki hoki nélkül – a csapat legrosszabb periódusaiban sem – nincs román válogatott. Valószínűleg a közeljövőben sem lesz. A kezdetektől rendszeresen beválogattak a csíkiakból, és voltak – vannak – válogatott meccsek, amikor a székely hokisok (csíkiak, gyergyóiak) mellett alig egy-két román anyanyelvű játékos állt jégre, mutatóba.

Román válogatott 1931
Román válogatott 1935
Román válogatott 1937
Román válogatott 1938
Román válogatott 1947
Román válogatott 1959
Román válogatott 1961
Román válogatott 1964
Román válogatott 1966
Román válogatott 1967
Román válogatott 1968
Román válogatott 1970
Román válogatott 1971
Román válogatott 1972
Román válogatott 1973
Román válogatott 1974
Román válogatott 1975
Román válogatott 1976
Román válogatott 1977
Román válogatott 1978
Román válogatott 1979
Román válogatott 1980
Román válogatott 1981
Román válogatott 1986
Román válogatott 1987
Román válogatott 1988
Román válogatott 1989