
A Csíkszeredai ISK 1969-ben alakult meg, az intézmény első tanár-edzői Antal Zsombor és Mezei Imre voltak. A csíkszeredai jégkorongsport történetének fontos állomása volt 1970, amikor az ISK megalapításának logikus folytatásaként csíkszeredai gimnáziumban megalakult az első középiskolás hokiosztály.
A román jégkorong bajnokságban Lyceum néven részt vevő diákok a H jelű hokiosztályban jártak, ennek Mezey Imre volt az osztályfőnöke, 1974-ben érettségiztek 27-en.
A diákokból álló Lyceum feljutott az akkori A-osztályba, és számos felejthetetlen mérkőzést vívott, sok csíki hokidrukkernek kedvenc csapata volt, de 1980-ban bukaresti parancsra megszüntették ezt az együttest. Az első, 1974-ben végzett hokiosztályosok közül négyen vitték a legtöbbre, négyen vehettek részt román színekben ötkarikás játékokon és világbajnokságokon: Antal Előd, Gál Sándor, Nagy Zoltán és Sólyom László.
Az első “csapatnévsor”: Nagy Zoltán, Albert Gábor, Gál Sándor, Salló Gyula, Sándor Ferenc, Dénes Csaba, Dóczy János, Antal Előd, Tőke Tibor, Olti Antal, [[Bartalis Lajos]], Szőcs Ervin, Szabó István, Barabás Alpár, Kalamár György, Máthé István, Csiszer Dénes, Ruzsa István, Péter László, Zsók Attila, Péter Tibor, Antal Levente, Incze Pál, Györgypál Tamás, Sólyom László és Gergely Zoltán.
A Lyceumnak – többek között – edzői voltak még: Boda Jenő, Janovits Endre. A román felnőtt válogatottba bekerült lyceumos játékosok: Antal Előd, Gál Sándor, Nagy Zoltán, Sólyom László, Bartalis Lajos, Prakab Gábor, Fekete Albert, Nagy Béla, Barta Csaba, Geréb István.
Lyceum 1973
Lyceum 1974
Lyceum 1975
Lyceum 1976
Egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg, aki az 1970-es években a Lyceum felnőtt bajnokságban szereplő, sikeres csapatainak vezetője volt. A felvétel az akkori végzős játékosok búcsúmérkőzését örökíti meg, megőrizve egy korszak hangulatát és a csíki jégkorong egyik meghatározó közösségének pillanatait.
A képsorokon rövid mérkőzésjelenetek, a játékosok mindennapjai és ünnepi mozzanatok váltják egymást.
A digitalizálás Boda Jenő nagyobbik fia, Boda Zsolt segítségével történt.
