Csíki Hoki Wiki

egy közösségi tudástár a csíki hoki múltjáról

Aranytrojka

Aranytrojka 1
Az Aranytrojka kétharmada – Ferencz János a háttérben, Szabó Géza(?) az előtérben, immár a Steaua színeiben egy 1962-es mérkőzésen

Az Akarat csapat büszkeségének számított a csodasor, az aranytrojka, amelyet a Szabó-ikrek, Szabó Gyula és Szabó Géza, illetve Ferencz János alkotott, és amelyre nem csak Csíkszereda és a Székelyföld volt büszke, hanem a román főváros hokikedvelői is nagyra értékelték, mert talán ez volt minden idők legjobb romániai csatársora.

Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet

A Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet tagjai egy 1927-ben kiadott képeslapon Böjte (Karda) Sugárka gyűjteményéből
A Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet tagjai egy 1927-ben kiadott képeslapon Böjte (Karda) Sugárka gyűjteményéből

Csíkszeredában, tekintettel a város földrajzi és éghajlati adottságainak a téli sporttevékenységek voltak a legvonzóbbak. A városon végig kanyargó Somlyó-patak gyakran kiöntött és a közel fél évig tartó hosszú hideg tél jégmezőkké változtatta a környező réteket, így alapul szolgálva a korcsolyázáshoz.

Tivai Nagy Imre: ”’Cirkálások szeredai emlékeimből”’ című könyve (1925-ben jelent meg) a 25 oldalán közli az első érdekes adatot a csíki korcsolyázásról: „Szerdában az első korcsolyázó Molnár Lajos pénzügyigazgató volt, ki a saját telkén átfolyó patak vizével jeget csinált, s ott legelőbb egyedül korcsolyázgatott a ’70-es években”. Mindez 1879-ben történt és a vidéki hivatalnok volt egyben az, aki az első acélkorcsolyát használta vidékünkön. Fontos tudni, hogy Molnár Lajos volt az első magyar atlétikai kézikönyv szerzője, a magyar atlétikai irodalom megteremtője, ő vetette meg a magyar sporttudomány szakirodalmának alapjait.

Többen követték példáját Csíkszeredában, sőt pár év elteltével már egyesületbe is tömörültek, megalakítva az első Csíkszeredai Korcsolyázó Egyletet (CSKE) 1880-ben. Az egyletet hivatalosan 1881-ben jegyezték be és 1882-ben választották meg az első vezető testületet.

1885-ben kialakított természetes korcsolyapálya mellé egy szétszedhető, melegítést és pihenést biztosító pavilon is épült. A jégpálya fáklyás – lampionos világítását az 1920-as évek elejétől villany-világítás váltotta fel. 1928-ban január 20-án rendezett kerületi korcsolya versenyre már Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda legjobb férfi és női korcsolyázói vettek részt. Ezen a jégpályán sajátították el a korcsolyázás fortélyait azok a fiatalok is, akik később megalakították az első csíkszeredai jégkorong csapatot.

A fiúk és a lányok is előbb csak korcsolyáztak, különböző figurákat gyakoroltak a jégen. Ebből az időből származik a csíkszeredai korcsolyasport első nagy eredménye, Domokos Jakabné, a Csíkszeredai Atlétikai Klub versenyzője országos bajnoki címig jutott műkorcsolyában.

Az akkori csíkszeredai korcsolyaversenyek nyertesei között találjuk Miklós Gyulát (Szvatopluk), Miklós Ferencet (Muczugán), Bedő Ákost, Löffler Aurélt (Luri), Schmidt Bélát vagy a nőknél Weigl Bellát, párosban pedig Györgypál Magdát és Miklós Gyulát. Nagy divatja volt a 800 m-es korcsolyás távfutásnak is, ahol Lőrincz Géza, Czáka István és Bedő Ákos jeleskedett.

Miklós József

Miklós József
Miklós József

(1940-2003)

A Lyceum néven ismert középiskolai jégkorongcsapat alapítója,  a csíki téli sportesemények bemondója

„A nyelvész, nagy tudású és széles látókörű pedagógus mindig magasfokú felelősséget tanúsított az ifjú nemzedék tanítása iránt, és ezt tanítványai nem felejtették el.” (id. Borsodi László)

Miklós József emléktáblája a Márton Áron Főgimnáziumban
Miklós József emléktáblája a Márton Áron Főgimnáziumban

Miklós József a mai Márton Áron Gimnáziumnak közel 40 éven át volt tanára, tanított a Sapientia egyetemen. Tíz nyelven beszélt, tolmácsként, fordítóként és idegenvezetőként is tevékenykedett. Ő volt a Vákár Lajos Műjégpálya bemondója, 1990 után aktív szerepet vállalt a csíksomlyói búcsú és Passió megszervezésében. 2003. november 26-án a Maros megyei Székelyvaján, tragikus körülmények között, gépkocsibalesetben hunyt el.” (Dobos László)